Így szavaztak a Szobi járásban élők

Ezúttal a Szobi járás elemzésével folytatódik a 2019-es önkormányzati választások eredményeit bemutató cikksorozatunk. Több településen csak egy jelölt indult – azokon a helyszíneken jellemzően alacsony volt a részvételi arány – másutt viszont kiélezett küzdelem folyt a polgármesteri székért.

Ők vezethetik a következő öt évben az Esztergomi járás településeit

A várakozásoknak megfelelően Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP) lett Esztergom polgármester, aki a leadott érvényes szavazatok 58,28 százalékát szerezte meg. Azt is kijelenthetjük, hogy azokon a településeken volt magasabb a részvételi arány, ahol egynél több jelöltre lehetett szavazni.

Országszerte kilencvenezren szavaztak az első órában

A valasztas.hu adatai szerint a szavazókörök nyitásától eltelt egy óra alatt a választásra jogosultak 1,12 százaléka adta le voksát, vagyis 89.867 fő járult az urnák elé. Esztergomban későn keltek az emberek, hiszen reggel 7 óráig “csak” 228-an mentek el szavazni.

Képviselőket és polgármestereket választ az ország

Nagy várakozás előzte meg október 13-át, ugyanis ezen a napon hazánk szinte összes településén önkormányzati választásokat tartanak. Térségünk egyes községein szoros küzdelem várható, ugyanis vannak helyek, ahol ötnél is több aspiráns pályázik a polgármesteri székre.