A Magyar Fotóművészek Szövetsége 2023. január 11-én a Párkányi Barta Gyula Galériában mutatta be XXII. Nemzetközi-Magyar Fotószalon kiállítási anyagának egy részét. A vándorkiállítás 44 csodálatos fotót tartalmaz – közölte közösségi oldalán a Párkányi Városi Hivatal.
Címketár:párkány
Közösségi tábortűzzel indul a tizedik fORMA fEST
Kerekes Band, Jóvilágvan, Rage Against The Machine tribute koncert a Subscribetól, irodalom, színház és kígyórajzolás a legfORMÁSABB fesztiválon, a párkányi Duna-parton. Többek között ezt kínálja a X. fORMA fEST, ami csütörtökön egy hangulatos közösségi tábortűzzel és egyszálgitáros koncerttel veszi kezdetét.
Koronavírus miatt elmarad az idei Hídfutás
„Egyeztetve a szervező csapattal, a testnevelő kollégákkal, valamint a magyar és szlovák hatóságokkal azt a döntést hoztuk, hogy az idei Hídfutás elmarad” – közölte a sportrendezvény közösségi oldalán Szerencsés Tamás főszervező.
Visszaállították a határellenőrzést Párkánynál
Ma reggel 7 órától visszaállították a határellenőrzést Szlovákia közúti határátkelőhelyein, ennek megfelelően az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria híd szlovákai oldalán is rendőrök állják a közlekedők útját. Sokakat visszafordítanak, mivel külföldieket nem engednek be az országba.
Átadták a Mária Valéria Bike kerékpárkölcsönző rendszert
Január 31-én adták át a Mária Valéria Bike, Esztergom és Párkány közös, határon átnyúló kerékpárkölcsönző rendszerét. A sajtótájékoztató után Szabó Eugen párkányi polgármester, valamint Erős Gábor esztergomi alpolgármester is kerékpárra ült.
Párkányra is szavazhatunk a fullánkos játszótér versenyben
Ha bekerül Párkány a Lidl Fullánkocska játszótér projekt TOP 10-es mezőnyébe, akkor a Bartók utcában építtetik fel az új játékparkot – olvasható a Párkányi Városi Hivatal oldalán. A szlovákiai lakosok január 13-tól február 29-ig szavazhatnak a www.zihadielko.sk weboldalon.
Kreatív alkotásával nyert különdíjat Pócs Petra, a párkányi alapiskola tanulója
A „Sétálj velünk!” elnevezésű rajz-, fotó- és csoportos kreatív pályázaton nyert különdíjat Pócs Petra, a párkányi Ady Endre Alapiskola nyolcadik évfolyamos tanulója. A kreatív pályaművek között a felvidéki diák munkáját is nagy elismeréssel fogadták.
Gát tetején húzódó aszfaltutat avattak fel Párkányban
Sajtótájékoztató keretében avatták fel a Duna párkányi szakaszának árvízvédelmi töltését, amelyet mintegy két kilométer hosszan a közelmúltban láttak el aszfaltburkolattal. A helyszínre többen is kerékpárral érkeztek meg, majd a beszédeket követően birtokba is vették az új utat.
Diákok alkottak élőláncot a Mária Valéria hídon
Esztergomi és párkányi diákok karoltak egymásba és alkottak élőláncot szeptember 18-án, a Mária Valéria hídon. Az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó városokat néhány percig nem csak az újjáépített híd, hanem az iskolások alkotta lánc is összekötötte.
Leaszfaltozzák a párkányi Duna-gátat
Szeptember közepére aszfaltozhatják le a párkányi Duna-töltés koronáját – írja az Új Szó szlovákiai magyar nyelvi hetilap. Az új út a tervek szerint egészen a garamkövesdi vasúti hídig vezet majd, amelyet várhatóan a jövőben a kerékpárosok rendelkezésére is bocsájtanak.
Határon átívelő kerékpárkölcsönző-rendszert alakítanak ki Esztergomban és Párkányban
Augusztus 1-jén, sajtótájékoztatót tartottak a határon átívelő kerékpárkölcsönző-rendszer kialakítása kapcsán az esztergomi városházán. Mária Valéria Bike néven határon átnyúló kerékpárkölcsönző-rendszert alakítanak ki Esztergomban és Párkányban.
Szálláshelyet keresők pénzére utaznak a párkányi csalók
Nem üzemelő szálláshellyel csalják lépre a gyanútlan nyaralókat Párkányban – figyelmeztet a város hivatalos oldalán a Párkányi Városi Hivatal. Többen nem csak érdeklődtek, hanem le is foglalták a szobákat, továbbá már ki is fizették az összeget.
Meseolvasás a párkányi sétálóutca platánfái alatt
Meseolvasásra várja júliusban a gyermekeket a sétálóutca platánfái alatt a Párkányi Városi Könyvtár. A felolvasás hétfő délelőttönként 10-től 12 óráig tart. Szeretettel várnak mindenkit, aki tartalmasan és közösségben szeretné eltölteni a nyári szünidejét.
Duna Napokat rendeznek Esztergomban és Párkányban
Június 28-29-én rendezik meg Esztergomban és Párkányban a nemzetközi Duna Napok kulturális fesztivált. A kétnapos rendezvényen családi és gyermekprogramokkal, koncertekkel, vízi bemutatóval és városi sétával várják az érdeklődőket.
Világosan kijelentették, nem kérnek a párkányi hulladékfeldolgozóból
-Ha kell, a saját testünkkel fogjuk megakadályozni, hogy felépítsék az üzemet – jelentette ki egy tiltakozó a Párkányba tervezett hulladékhasznosító üzemmel kapcsolatban Esztergomban tartott nyilvános fórumon. Maros Tonco, a HC Logistik műszaki igazgatója elmondta: az üzem nem fogja szennyezni a térséget.
Horvátországi tornán szerepeltek a párkányi kézilabdázók
Negyedik helyet szerezték meg a húsvét alkalmából a horvátországi Labinban megrendezett nemzetközi kézilabda tornán az MSO Sturovo kézilabdázói. A párkányi sportklub növendékei nem kevés tapasztalatot gyűjtve bebizonyították, hogy az U16-os mezőnyben is megállják a helyüket.
Daganatos betegek számára gyűjtenek adományokat
A Rákellenes Liga huszanharmadik alkalommal rendezi meg Szlovákia szerte az adománygyűjtést, amellyel a daganatos megbetegedésben szenvedőknek segíthetünk. A jeles napon a reggeli óráktól kezdve a városokból önkéntesek jelennek meg az utcákon – Párkányban a Műszaki, Szolgáltatások és Kereskedelmi Szakközépiskola diákjai vállalják a nemes feladatot.
Aszfaltozzák a Nánai utat
Április végére befejeződhet az I/76-os jelzésű állami út (Nánai út) felújítása – olvasható a párkányi önkormányzat honlapján. A kivitelezési munkálatok február 18-a óta zajlanak, a következő napokban pedig új aszfaltburkolattal látják el a forgalmas útszakaszt.
Kérdezőbiztosok járják Párkány utcáit
A Párkányi Városi Hivatal a honlapján hívja fel a figyelmet arra, hogy a Szlovák Statisztikai Hivatal az év végéig statisztikai felmérést végez a településen. A kérdezőbiztosok az adatgyűjtés alkalmával minden esetben a családok pénzügyi helyzetével kapcsolatban tehetnek fel kérdéseket.
Jövő nyártól Holdfénynél is fürödhetünk a párkányi termálfürdőben
1,7 millió eurós beruházásnak köszönhetően 2020 nyarától akár éjszaka is pancsolhatunk a párkányi Vadas termálfürdőben. A rendelkezésre álló információk szerint a napokban elkezdődik annak az egyedi megvilágítású medencének az építése, amelyben a későbbiekben akár Holdfénynél is megmártozhatnak a látogatók.