Eufrozina, Kende

Hídlap

Megsérült a Dorogon elütött kerékpáros

Szeptember 24-én kora reggel Dorogon, az Iskola út és a Köztársaság út kereszteződésében elütöttek egy kerékpárral közlekedő hölgyet – tájékoztatta portálunkat a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hídlap

Nyílt napot tartottak a Pázmány esztergomi képzési helyszínén

Január 21-én, nyílt napot tartottak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztergomi képzési helyszínén, ahol bemutatkozott az óvó-és a tanítóképzés. Az ország minden szegletéből érkeztek érdeklődők, kik a modern kollégiumot is megtekinthették.

Hídlap

Nyílt napot tartottak a Pázmány esztergomi képzési helyszínén

Nyílt napot tartottak november 26-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának esztergomi képzési helyszínén. A program ismerkedős játékkal kezdődött, majd Dr. Juhász Márta tanszékvezető asszony ismertette az óvópedagógus és tanító alapképzési szakokat. Az érdeklődők a hallgatói életbe is betekintést nyerhettek.

Hídlap

Esztergomi helyszíne is lesz az idei Kutatók Éjszakájának

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem is csatlakozott a Kutatók Éjszakája elnevezésű ingyenes eseménysorozathoz. A tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítését célzó rendezvény esztergomi állomáshelyén szeptember 27-én 18-21 óra között érdekes programokkal várják majd az érdeklődőket.

Hídlap

Esztergomban is megünnepelték a Tanítók Napját

A 150 éves állami tanítóképzés tiszteletére országszerte, köztük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központjában is megünnepelték a Tanítók Napját. A rendezvény résztvevői a Boldogságóra program megismerése mellett előadásokat hallhattak és interaktív kincskereső játékkal járhatták végig az épületet.

Hídlap

Három téma, amit rosszul tudunk a történelemből

Történelmi féligazságok és féligazságtalanságok, avagy három téma, amit rosszul tudunk a történelemből – erről hallhattak érdekességeket azok, akik részt vettek a Helischer József Városi Könyvtár és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelmi regény programjain.

Hídlap