Pengő Julianna megyei főépítész lett a 2020-as év köztisztviselője

Hagyomány, hogy a köztisztviselők napján kitüntetésben részesül egy-egy megyei önkormányzati dolgozó. Az elismeréseket Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Veres Zoltán megyei jegyző adta át – számolt be az eseményről a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat.

Véroxigénszint mérőt és maszkokat kapnak a hátrányos helyzetben lévők

Április 23-án, pénteken délelőtt Popovics György a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés és a felzárkózási fórum elnöke egy vér-oxigénmérőt, FFP2-es és sebészeti maszkokból álló csomagot adott át Duka Lászlónak a Komárom-Esztergom Megyei Roma Önkormányzat elnökének.

Védőfelszerelést adományozott az oltásban résztvevőknek a megyei önkormányzat

Százhúsz darab plexi arcvédő pajzsot és ugyanennyi különböző méretű mosható védőoverált adományozott a megyei önkormányzat, hogy segítse a koronavírus járvány elleni oltásban résztvevők munkáját – adta hírül a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal.

Új fövényes partszakasz, kondipark, mászófal és lebegő stég is várja majd a strandolókat Palatinus-tónál

Megkapta a kért plusz tízmilliós kiegészítést az irányító hatóságtól az esztergomi Palatinus-tó fejlesztési projektje, így összesen 163 millió Ft-os TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) támogatásból újulhat meg sokak kedvenc fürdőhelye – adta hírül Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke.

Tatabányán járt Navracsics Tibor kormánybiztos

Pénteken a megyeházán vendégeskedett dr. Navracsics Tibor, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa – számolt be a találkozóról a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat.

Megújult óvodát és közösségi házat avattak Bajnán

Átadták október 16-án Bajnán a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében felújított Bajnai Napközi Otthonos Óvoda épületét, majd a Magyar Falu Program keretében renovált közösségi házban is átvágták a szalagot.

Üzent a koronavírusból lábadozó idősügyi szervezet vezetője

A kialakult járványügyi helyzet miatt online ülést tartott ma, az Idősek Világnapján a Komárom-Esztergom Megyei Idősügyi Tanács, mely egy éve jött létre, és megyében élő időskorúak érdekeinek feltárását, megfogalmazását, védelmét és érdekeik érvényesítését tűzte ki célul.

Felavatták a lábatlani látogatóközpontot

Szeptember 18-án, pénteken avatták fel a lábatlani Dunamente Ökoturisztikai Látogatóközpontot, melyet a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat támogatói döntésének köszönhetően, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében létesítettek.

Bányásznapi ünnepséget tartottak Dorogon

A dorogi önkormányzat és a Bányász Szakszervezeti Szövetség szeptember 5-én tartotta idei bányásznapi megemlékezését a dorogi Otthon téren. Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője azt kívánta, hogy minden évben méltó módon hajtsunk fejet az elhunytak előtt.

Kitüntették térségünk polgárőreit

Regionális polgárőr napot tartottak július 1-én Esztergomban, a vár udvarán, amelyen Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megye díjazottjai vettek részt. Kun Csabát, a megyei polgárőr szövetség elnökét a Köz Szolgálatáért Érdemjel ezüst fokozatával tüntették ki.

Átadták a megújult nyergesújfalui óvoda és bölcsőde épületét

Változatos gyermekműsorral és szalagátvágással avatták fel február 20-án, csütörtökön a teljesen felújított és átépített Nyergesújfalui Bóbita Óvoda és Bölcsőde, Óvoda utcai telephelyének épületét. Az óvodapedagógusok és óvodások örömmel vehetik majd birtokukba az intézményt.

Újjáalakult a megyei békéltető testület

Átvették megbízóleveleiket az egyéni fogyasztói jogvitákat rendező megyei békéltető testület tagjai szerdán a Tatabányán található Megyeházán, valamint díszoklevéllel és emlékéremmel ismerték el a leköszönő tagok munkáját.

Szűcs Nelli és Trill Zsolt személyében színművész házaspár járt az esztergomi könyvtárban

Az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtár Könyvtári beszélgetések programsorozatának február 10-i, azaz utolsó rendezvényének vendége volt Szűcs Nelli és Trill Zsolt színművész. A házaspárral Bánhidy Vajk moderátor beszélgetett.

Az összefogásra koccintottak a libádi Felvidéki Magyar Bálon

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Libádon a Felvidéki Magyar Bált, melyen ezúttal is mintegy háromszázan nemzeti érzelmű polgár vett részt. A bál házigazdája Szilágyi Zoltán, a rendezvény fővédnöke dr. Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke volt.

Táton rendezték meg a megyei nemzetiségek napját

December 12-én immár huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Komárom-Esztergom megyei Nemzetiségek Napját, melynek ezúttal a Táti Kultúrotthon adott otthont. A helyi iskolások és óvodások mellett kórusok is műsorral lepték meg a vendégeket.

Felavatták a dorogi Reimann Bányászattörténeti Miniverzumot

Beteljesült álom. Talán így lehetne jellemezni a Reimann Bányászattörténeti Miniverzumot, melyet december 1-én, advent első vasárnapján avattak fel Dorogon. Az interaktív kiállítást és a maketteket dr. Tittmann János polgármester, valamint Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke is megtekintette.

Megújult önkormányzati épületet avattak fel Epölön

A napokban avatták fel az epöli polgármesteri hivatal szomszédságában található, egykori orvosi rendelő és fodrászat épületét, melyet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében újítottak fel és alakítottak át közösségi térré.

Újonnan megválasztott polgármesterek találkoztak Lábatlanon

A lábatlani Gerenday Közösségi Házban találkoztak egymással Komárom-Esztergom megye újonnan megválasztott polgármesterei. A 10 ezer fő alatti kistelepülések vezetőit Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte.

Mesteravató ünnepséget tartottak Esztergomban

Mesteravatót tartott november 22-én pénteken Esztergomban a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (KEMKIK). A Szent Adalbert Központban rendezett ünnepségen a régi, céhes hagyományok szerint tíz szakma képviselőjeként hetvenhat mester vette át oklevelét. Öt személy számára aranykoszorús mester címet adományoztak.

Popovics György lett a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke

Megtartotta alakuló ülését Komárom-Esztergom megye közgyűlése, melyen a tizenöt tagú testület elnökévé választották Popovics Györgyöt (Fidesz-KDNP), aki immár a harmadik ciklusát kezdi meg. Dr. Solymos András, a megyei területi választási bizottság elnökének tájékoztatója után esküt tettek a képviselők, majd átvették megbízóleveleiket.