Diána

Hídlap

Rendhagyó falunap lesz Leányváron

A szokásos szeptemberi Leányvári Falunapot a hagyományoktól eltérően, idén rendhagyó módon rendezik meg – közölte közösségi oldalán a Leányvári Német Nemzetiségi Egyesület. Nem lesz faluderbi, de nem marad tánc és ének nélkül a település.

Hídlap

Költészet napi játékra hív a csolnoki művelődési ház

Április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját, mely kapcsán játékra hívja az érdeklődőket a csolnoki Kossuth Lajos Művelődési Ház. Korosztálytól függetlenül várják azok jelentkezését, akik szeretnének részt venni a rendhagyó kezdeményezésben.

Hídlap

A legaktívabb településre érkezett a vándorkiállítás

Komárom és Bakonysárkány után október 2-án, hétfőn Nyergesújfalura érkezett a tárlat-sorozat, amelyet azért hívtak életre, hogy a megyei óvodások és általános iskolások, illetve középiskolások klímaváltozással kapcsolatos rajz- és fotópályázatain született pályaműveket közszemlére bocsássa.

Hídlap