Eltévedt egy idős sofőr Pilisszentléleknél, rendőrök segítettek rajta

Május 17-én, hétfőn Pilisszentlélekről indult haza egy idős férfi autójával, csakhogy útközben a köd és az eső miatt eltévedt, emiatt segítséget kért a rendőrségtől – írja a police.hu. A rendőrök épségben megtalálták és hazavitték a 81 éves sofőrt.

Betörtek az egykori lábatlani Petőfi iskolába

Február 16-án, kedden éjszaka ismeretlen személy vagy személyek betörtek az egykori lábatlani Petőfi iskolába – olvasható a LábatlaNEWS nevű Facebook csoportban. Teller Péter polgármester 30 ezer forintos jutalmat ajánl fel azoknak, akik a bűncselekménnyel kapcsolatban információval tudnak szolgálni számukra.

Oszlopnak ütközött egy gépkocsi az 1125-ös út Nyergesújfalu és Bajót közötti szakaszán

Február 20-án nem sokkal 12 óra után eddig tisztázatlan körülmények között oszlopnak ütközött egy gépkocsi az 1125-ös út Nyergesújfalu és Bajót közötti szakaszán – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Megcsúszott és kandelábernek ütközött egy autó Esztergomban

Anyagi káros baleset történt november 22-én 20 óra után az esztergomi Bajcsy-Zsilinszky úton – tudtuk meg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Buóczné Miklán Erzsébet rendőr alezredes, megyei szóvivő elmondta: egy személygépkocsi az út menti kandelábernek ütközött.

Ittas sofőr szenvedett balesetet Dorog külterületén

Lesodródott az útról és a menetirány szerinti jobb oldali vízelvezető árok végén lévő betonszegélynek ütközött egy autós még szeptember 25-én, pénteken 21 óra 30 perckor – közölte a rendelkezésre álló információk alapján a police.hu.

Körözött kazári férfit kaptak el a rendőrök Esztergomban

Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2020. szeptember 10-én 5 óra után a városban intézkedés alá vonták egy kazári férfit – közölte a police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint a 28 éves személy ellen lopás miatt bocsátott ki elfogatóparancsot a Balassagyarmati Törvényszék.

Indiai állampolgároknak vallották magukat, feltartóztatták őket a rendőrök

Két, magukat indiai állampolgárnak valló férfit tartóztattak fel az egyenruhások az esztergomi határátkelőnél – írja a police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint a két személy okmányokkal sem rendelkezett.

Aggregátort és fűkaszát is ellopott Dágról a sárisápi férfi

Hat rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy sárisápi férfi ellen, aki a gyanú szerint az elkövető 2020. július 25-ére virradóra bement egy dági családi ház udvarára, és onnan alufelnit, gumiabroncsokat, aggregátort és fűkaszát tulajdonított el.

Három baleset is történt a 10-es főúton

Vasárnap este Táton, hétfőn hajnalban a 10-es főút dorogi szakaszán, reggel pedig Süttő-Neszmély között történt baleset – írja rendőrségi információkra hivatkozva a Dorogi-medence. A portál megtudta: személyi sérülés csak Táton történt.

Többször is szabályt sértett, elkapták a rendőrök

Felfegyverkezve, jogosítvány és forgalmi engedély nélkül, ittas állapotban ült volán mögé az a 65 éves férfi, akit június 30-án Dömösön, a Duna utcában igazoltattak az esztergomi járőrök. Az egyenruhások a büntetőeljárás mellett szabálysértési eljárást is kezdeményeztek ellene.

Tokodaltárói férfit gázolt el a vonat Dorogon

Mentőhelikopterrel szállították kórházba azt a 32 éves tokodaltárói férfit, akit eddig ismeretlen körülmények között elgázolt egy, a budapesti Nyugati-pályaudvarra tartó vonat. Arról nincsenek információk, hogy hogyan történt a baleset.

Jármű önkényes elvétele miatt hallgatták ki a kesztölci férfit

Az esztergomi nyomozók jármű önkényes elvétele miatt hallgatták ki gyanúsítottként azt a 19 éves férfit, aki a gyanú szerint február 10-én 22 óra körül eltulajdonított egy, az esztergom-kertvárosi Pozsonyi utcában parkoló gépjárművet.

Lebukott és pénzbüntetést kaphat a nyomtatott jogosítvánnyal rendelkező sofőr

Tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetésre ítélhetik azt a férfit, aki a vádirat szerint még tavaly októberben Budapesten százötvenezer forintért készíttetett magának egy hamis ukrán vezetői engedélyt.

173 km/órával száguldott egy Mustangos a 117-es úton

Egy hét alatt 296 gyorshajtót mértek be a rendőrök Komárom-Esztergom megyében. A 117-es úton egy olyan sofőrrel is találkoztak, aki 173 km/órával száguldozott Mustangjával – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két dorogi lakosnak is segítettek a helyi rendőrök

Május 4-én a dorogi rendőrök a rendőrkapitányság udvaráról vettek észre egy kapu előtti járdaszakaszon ülő férfit. Odamentek hozzá, kérdéseket tettek fel neki, de a 61 éves személy zavaros válaszokat adott – közölte a police.hu.

Zokniban sétált egy zavart férfi Esztergomban

Zokniban sétáló férfira figyeltek fel az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei még április 26-án, vasárnap késő este Esztergomban, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Kiderült, hogy a helyi lakos zavart állapotban volt, így nem tudta, hogy hol van és azt sem, hogy milyen hónapot írnak.