„A mi feladatunk, hogy kimaradjunk minden olyan veszélyből, ami Magyarországot nagy veszteségekbe sodorhatja. Szent István hagyományai és intelmei szerint védték meg minden évszázadban Magyarország szabadságát. Ezért sikertörténet Magyarország ezer éve” – mondta Rétvári Bence augusztus 19-én, Verőcén.
Címketár:rétvári bence
Rétvári: ma is aktuálisak Szent István intelmei
A magyar nemzeti érdek mindenkori figyelembevételének, valamint a béke és biztonság megőrzésének fontosságát hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton Nagymaroson, a városi augusztus 20-ai ünnepségen – közölte az MTI.
Magyar Falu Program: több mint 61 millió forint támogatást nyert el nyolc vállalkozás
A Magyar Falu Program keretében nyolc térségi vállalkozás összesen több mint 61 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást nyert – közölte közösségi oldalán Rétvári Bence, Dunakanyar térségének újraválasztott országgyűlési képviselője.
Rétvári: Magyarországon Magyarország az első
„Csak olyan fontos döntést hozhat a magyar kormány, ami a magyar emberek érdekét szolgálja, és semmi olyat, ami ellentétes a Magyarország érdekeivel” – jelentette ki a minap közösségi oldalán Rétvári Bence.
Rétvári Bence: az elmúlt években új lendületet kapott a Dunakanyar
„Az elmúlt években új lendületet kapott a Dunakanyar, választókörzetemben is generációk óta várt fejlesztések tudtak elindulni. Fontos, hogy ezen az úton előre menjünk, és ne hátra, mert a baloldal a vidék elsorvasztását hozta minden kormányzása alatt” – jelentette ki Rétvári Bence a közösségi oldalán.
Rétvári: 25 millió forint támogatást kapnak a dunakanyari nemzetiségi önkormányzatok
„A kormány 15 millió forint támogatást biztosít a nemzetiségi önkormányzatoknak a 2022. évi működésükre Acsán, Csőváron, Galgagyörkön, Kismaroson, Kóspallagon, Nagybörzsönyben, Nagymaroson, Püspökhatvanban, Vácott, Verőcén és Zebegényben” – közölte Rétvári Bence.
Rétvári: Magyarország biztonsága az első
„Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megőrizzük Magyarország békéjét és biztonságát” – közölte közösségi oldalán Rétvári Bence, Dunakanyar térségének országgyűlési képviselője, egyúttal reagált a baloldali politikusok háborúval kapcsolatos nyilatkozataira.
Rétvári Bence választási gyűlésekre várja az érdeklődőket
A következő napokban több választási gyűlést is tartanak Rétvári Bence választókerületében. A politikus közösségi oldalán megjegyezte: „A tét nagy. Gyurcsány mindent és mindenkit maga alá gyűrve vissza akar térni a hatalomba, és vissza akarja hozni a 2010. előtti világot.”
Rétvári: a valódi újítók mindig a kereszténydemokrata oldalról érkeztek
A valódi újítók mindig a kereszténydemokrata oldalról érkeztek – jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Slachta Margit szerzetes nővér, az első női országgyűlési képviselő életét bemutató kiállítás megnyitóján, szerdán a budapesti Terror Háza Múzeumban.
Rétvári Bence: egy családbarát országban fontos a védőnői szolgálat támogatása
„A védőnői rendszer is folyamatosan megújúl, ezért az új mentorrendszerről egyeztettünk a Váci és Szobi Járás védőnőivel” – közölte január 25-én, kedden a közösségi oldalán Rétvári Bence, Dunakanyar térségének országgyűlési képviselője.
Rétvári Bence megtekintette a váci székesegyház felújítási munkálatait
Folyamatosan halad a váci székesegyház felújítása. Vác egyik legismertebb épületének felújítását a kormány 4 milliárdos támogatásából tudja megvalósítani a püspökség – közölte a napokban közösségi oldalán Rétvári Bence, Dunakanyar térségének országgyűlési képviselője.
Rétvári: 2010 óta megbecsülik itthon a szociális dolgozókat
A kormány 2010 óta arra törekszik, hogy biztosítsa az anyagi megbecsülést a szociális szférában dolgozóknak – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közösségi oldalára kedden feltöltött videóüzenetében.
Rétvári Bence nyerte meg az őszi parlamenti felszólalási versenyt
Ahogy tavasszal, úgy az idei őszi ülésszakban is Rétvári Bence, Dunakanyar térségének országgyűlési képviselője, az EMMI parlamenti államtitkára volt a legaktívabb politikus a parlamentben. A KDNP-s képviselő összesen nyolcannyolc alkalommal kért szót – írja a Mandiner.
Nyílászárókat cserélnek, tornateremmel is bővül a nagymarosi iskola
Újabb, 50 millió forintos kormányzati támogatásból fejlesztik a nagymarosi iskolát. A jó hírt Heinczinger Balázs, a település polgármestere december 23-án, csütörtökön jelentette be a közösségi oldalán – írja a 0627.hu.
Ismét Rétvári Bencét indítják a kormánypártok Pest megye 4. számú választókerületében
Pest megye 4. számú választókerületének Fidesz alapszervezetei Rétvári Bencét javasolták a 2022. évi országgyűlési választás jelöltjének, melyet a választókerületi szervezeti gyűlésen egyhangúan elfogadtak – írja a 0627.hu.
Átadták a megújult verőcei haranglábakat
December 9-én, csütörtökön hivatalosan is átadták Verőcén a honfoglaló hét vezérnek emléket állító, megújult haranglábakat, így újra felcsendülnek nap, mint nap a harangok. A felújításra az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyolcmillió forintot biztosított a település önkormányzatának – írja a 0627.hu.
Rétvári: Magyarországnak előre kell mennie, és nem hátra
Rétvári Bence a váci választókerület országgyűlési képviselője a napokban sajtótájékoztatót tartott Vácon, ahol arról beszélt, hogy január elsejétől olyan intézkedések lépnek életbe, melyek segítséget jelentenek mind az időseknek, a munkavállalóknak, családoknak, és a fiataloknak is – írja a 0627.hu.
Új játékokat kaptak az ipolydamásdi óvodások
Számos játékot kaptak az ipolydamásdi Gézengúz Óvoda növendékei. A gyerekek az utóbbi időben több fejlesztési előnyt is élvezhettek, többek között megújult az óvoda udvara és az épületet is korszerűsítették – számolt be a 0627.hu.
Új kormányablakbusz járja Pest megye településeit
Új kormányablakbusz áll forgalomba Pest megyében – közölte György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára Őrbottyánban szerdán. 2018 óta több mint 120 ezren intéztek ügyeket a különleges járműveken.
Film készül a váci múmiák legendájáról
„Filmre visszük a váci múmiák legendáját, és megmutatjuk az egész országnak! Kiss-Stefán Mónika filmrendezővel és producerrel közösen jelentettük be a Váci Polgári Est előtt, hogy elindult egy olyan kalandfilm előkészítése, amire még nem volt példa Vác történetében” – jelentette be Rétvári Bence.