A rongálás bűntette és rongálás vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a dorogi férfival szemben, aki féltékenységből okozott kárt a volt élettársa és egy másik férfi gépkocsijában.
Címketár:sárisáp
Járdafelújítás kezdődött Sárisápon
Megkezdődött a Fő utcai járda felújításának következő üteme – közölte közösségi oldalán a sárisápi önkormányzat. Arra kérik a gyalogosokat, hogy az érintett útszakaszt kerüljék el, illetve hogy a gépjárműveikkel olyan helyen parkoljanak, ahol nem zavarják a munkálatokat.
Baleset történt Sárisápon
Anyagi káros baleset történt május 29-én, pénteken délután Sárisápon, a Szabadság térnél. Információink szerint a mellékutcából kihajtó autós nem adott elsőbbséget a Fő úton érkező kocsinak, emiatt a járművek összeütköztek.
Önkéntes tűzoltók fertőtlenítik a sárisápi közterületeket
A koronavírus-járvány megelőzése érdekében hypopor oldattal, azaz vírusölő szerrel fertőtlenítették az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Sárisáp (ÖTES) tagjai Sárisáp legforgalmasabb pontjait. A helyi tűzoltók buszmegállókban, üzleteknél, valamint a gyógyszertárnál is permetezték a virucid hatással bíró oldatot.
Rendhagyó módon online tekinthetjük meg a sárisápi rajzkiállítást
Arnold Noel hat éves sárisápi óvodás alkotása érdemelte ki idén a Baranyi Péter Emlékdíjat, melyet a Sárisáp Község Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának Kiránduljunk, nyaraljunk című rajzpályázata kapcsán ítéltek oda. A rajzokból nyílt tárlatot rendhagyó módon az interneten tekinthetjük meg.
Jótékonyság jegyében árvereztek el mézeskalácsokat Sárisápon
428 ezer forintnyi adomány gyűlt össze a Papp-Szebeni Liza számára a Sárisápon megrendezett jótékonysági mézeskalács kiállításon és vásáron. A hétéves gyermekre fontos gerincműtét vár, a rehabilitáció költségei pedig rendkívül megnehezítik a család életét. A lakosok mellett a képviselők is anyagi támogatást nyújtanak nekik.
Jótékonysági mézeskalács árverést tartanak Sárisápon
Jótékonysági mézeskalács árverést tartanak december 14-én szombaton Sárisápon. Az eladásból befolyt összeggel Papp-Szebeni Lizát szeretnék támogatni, akira nagyon fontos gerincműtét vár. A szervezők ezzel a nemes gesztussal is szeretnék segíteni a kislány rehabilitációját.
Eltiltás alatt, forgalomból kivont kocsival közlekedett a sárisápi férfi
Forgalomból kivont, kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművel közlekedett az a sárisápi sofőr, akit december 4-én a község főútján igazoltattak a Dorogi Rendőrkapitányság járőrei. Az okmányok ellenőrzése során az is kiderült, hogy a sofőrnek nincs jogosítványa, mivel korábban eltiltották a vezetéstől.
Folytatódik a sárisápi Hunyadi utca felújítása
November 11-én hétfőn újra megjelennek a munkagépek a sárisápi Hunyadi János utcában, hiszen elkezdődik az útfelújítás második üteme. A kivitelezés nagyjából három-négy hétig is eltarthat, ezért az önkormányzat tisztelettel arra kéri az ott lakókat, hogy gépjárműveikkel olyan helyen parkoljanak, ahol nem zavarják a szakemberek munkáját.
Sárisápot is meghódították a megyét járó túrázók
Háromszáz túrázó vágott neki a Megyejáró Hódító Túrák első, őszi állomásának, melyet szeptember 21-én Sárisápon rendeztek meg. A legifjabb résztvevő három éves volt, míg a legidősebb kalandor nyolcvan évesen döntött úgy, hogy túracipőt húzva ismeri meg a térséget.
Nem fizetett a Sárisápról megvásárolt szarvasmarhákért
Az Esztergomi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntette és csalás vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy sárbogárdi nővel szemben, aki úgy vásárolt 3 szarvasmarhát és egy vágótehenet, hogy a vételárat nem fizette ki, és az nem is állt szándékában.
Esztergom és környékbeli települések csatlakoztak az Európai Mobilitási Héthez
Esztergom, Dorog és a térség több települése is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorozathoz, amelyet idén szeptember 16-22 között rendeznek meg. Cikkünkből kiderül, hogy a résztvevő településeken az egyes napokon milyen programokat szerveznek.
Megyejáró Hódító Túrát rendeztek Kesztölcön
Kétszáznál is többen vettek részt augusztus 31-én a Megyejáró Hódító Túrák kesztölci állomásán. A szervezők a vadregényes Postás úton is végigvezették a kalandorokat, majd az Erdészház Turistaszálló udvarán hamisítatlan lecsős vadpörkölttel fogadták a megfáradt kirándulókat.
Megrongálták a sárisápi görparkot
Megrongálták a sárisápi Orangeramp pályát – olvasható a település közösségi oldalán. Az ismeretlek elkövetők filcekkel rajzolták és festékszórókkal fújták össze a parkban található eszközöket. Az önkormányzat várja azon személyek jelentkezését, akik információkkal rendelkeznek a rongálással kapcsolatban.
Hálózatfejlesztés miatt szolgáltatás kiesésre kell számítani Sárisápon
Augusztus 26-án, hétfőn 8-16 óra között az egész települést érintő kisebb-nagyobb szolgáltatás kiesésre kell számítani – olvasható a sárisápi önkormányzat közösségi oldalán publikált közleményben. A néhány órás munka alatt a szakemberek kicserélnek egy központi egységet.
Kitüntetéseket és Megyezászlót adtak át a sárisápi Szent István napokon
A Sárisápi Szent István napok keretében adta át Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke a Megyezászlót Kollár Károly polgármesternek. Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselőjétől vehette át Flórián Józsefné a Dr. Pintér Sándor belügyminiszter által adományozott, a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatát.
Eltiltották a vezetéstől, mégis kocsikázott egyet
Eltitották a vezetéstől, ennek ellenére volán mögé ült az a 24 éves férfi, akit augusztus 16-án késő este, Sárisápon állítottak meg a Dorogi Rendőrkapitányság járőrei. Az iratok ellenőrzésekor továbbá az is kiderült, hogy a jármű műszaki érvényessége lejárt.
Elzárásra ítélték a sárisápi kocsmát szétverő fiatalt
Garázdaság miatt 25 nap elzárásra ítélték azt a férfit, aki két alkalommal garázdálkodott az egyik sárisápi sörözőben. Az elkövető emberekre is rátámadt, a berendezésekben is kárt tett, volt akit megrángatott és hasba rúgott. Az elsőfokú bíróság közmunkára és pénzbüntetésre ítélte, de súlyosbították a férfi büntetését.
Patakba esett lovat mentettek a sárisápi tűzoltók
Az Únyi-patak iszapjába süllyedt lovat mentettek vasárnap a sárisápi önkéntes tűzoltók – számolt be a mentésről a közösségi oldalán az egyesület. Az állatorvossal egyeztetve, hevederekkel átkötötték a lovat, majd kiemelték a vízből és megnyugtatták az állatot.
Megszűnik a Széna téri buszállomás
Augusztus 10-től megszűnik a budapesti Széna téri autóbusz-állomás – írja a Volánbusz. A tájékoztatás szerint a Zsámbéki-medence felé közlekedő autóbuszok a Széll Kálmán térről, a Dékán utca kereszteződésénél kijelölt megállóhelyekről indulnak. A változás a bajnai és sárisápi járatokat is érinti.