Október 7-én, csütörtökön hivatalosan is átadták a Sárisápi Települési Mentőszervezet számára a 12,5 millió forint értékű emelőkosaras utánfutót. Az eszközt a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Önkéntes mentőszervezetek támogatására kiírt pályázatán nyerték el.
Címketár:sárisápi önkéntes tűzoltók
Kölni helyett háti puttonyfecskendővel locsoltak a sárisápi tűzoltók
Tavalyhoz hasonlóan idén is útra keltek Húsvéthétfőn a sárisápi önkéntes tűzoltók, hogy megöntözzék Sárisápon és a szomszédos Annavölgyön élő lányokat. A lánglovagok a járványhelyzetre való tekintettel maszkban és kellő távolságból locsoltak.
Magyar Falu Programos fejlesztéseket, új eszközöket tekintett meg dr. Völner Pál Sárisápon
Január 21-én, csütörtökön Sárisápra látogatott dr. Völner Pál: Kollár Károly polgármesterrel beruházási helyszíneket, majd a helyi önkéntes tűzoltók szertáránál az új eszközöket is megtekintették.
Máriahalmi kerti tűzhöz riasztották a bajnai és sárisápi tűzoltókat
Bajnai hivatásos kollégáikkal közösen oltották el a sárisápi önkéntes tűzoltók azt a tüzet, ami egy máriahalmi udvaron keletkezett augusztus 29-én – közölte az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Sárisáp (ÖTES) a közösségi oldalán.
Két autó ütközött össze Máriahalom és Úny között
Eddig ismeretlen okokból frontálisan összeütközött két személygépkocsi augusztus 26-án, késő délután a Máriahalom és Úny közötti úton – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Teljes terjedelmében égett egy istálló Dágon
Eddig ismeretlen okok miatt július 31-én reggel lángra kapott egy istálló Dágon, a Binder tanyán – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A sűrű fekete füstöt kilométerekről is látni lehetett. Az épületben nem tartózkodott senki.
Önkéntes tűzoltók locsolták meg a sárisápi és tokodi lányokat
Habár a koronavírus miatt a megszokott húsvéti locsolást nem lehetett kivitelezni, a sárisápi és a tokodi önkéntes tűzoltók is útra keltek, hogy kellő távolságból öntözzék meg a helyi lányokat – írja a Dorogi-medence. Mindkét helyszínen pozitívan fogadták a különleges akciót.
Önkéntes tűzoltók fertőtlenítik a sárisápi közterületeket
A koronavírus-járvány megelőzése érdekében hypopor oldattal, azaz vírusölő szerrel fertőtlenítették az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Sárisáp (ÖTES) tagjai Sárisáp legforgalmasabb pontjait. A helyi tűzoltók buszmegállókban, üzleteknél, valamint a gyógyszertárnál is permetezték a virucid hatással bíró oldatot.
Háztetőn rekedt macskát mentettek meg a sárisápi tűzoltók
Egy sárisápi háztetőn rekedt cicát kellett megmenteniük a sárisápi önkéntes tűzoltóknak – írta az egyesület a közösségi oldalán. Szerdán este 21:40-kor kapták a lakossági bejelentést és azonnal a helyszínre vonultak, majd lehozták az állatot.
Buszmegállót tarolt le Sárisápon egy ittas sofőr
Szabályosan letarolta a faluközpontot az az ittas férfi, aki január 3-án pénteken késő este Sárisápon nekiütközött a községháza közelében található buszmegálló váróépületének. A mutatvány után a sofőr jogosítványát elvették, a rendőrség pedig büntetőeljárást kezdeményez ellene. Információink szerint BMW-vel közlekedett az az ittas férfi, akor egy balra ívelésű kanyarban elvesztette uralmát a kocsija felett, letért az […]
Tűzoltók és mentőcsoportok gyakorlatoztak Sárisápon
A nemzeti minősítő rendszer keretében újraminősítő gyakorlatot tartott a napokban a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a sárisápi kaolinbányához vezető úton. Szituáció szerint két autó csapódott össze, az egységeknek pedig több sérültön kellett segíteniük.
Felborult egy furgon Máriahalom és Szomor között
Vélhetően megcsúszott a nedves úton és árokba borult az a kisteherautó, amely Máriahalom és Szomor között közlekedett a köznyelvben csak “TSZ-útként” ismert útszakaszon. A kedd délutáni balesethez a bajnai hivatásos és a sárisápi önkéntes tűzoltókat (ÖTES) is riasztották.
Frontális baleset történt Tokod-Ebszőnybányánál
Két személygépkocsi ütközött össze szeptember 3-án, reggel 9 óra után az 1121-es úton, Tokod-Ebszőnybánya közelében. A frontális karambol két sérültje a járművek vezetői, akiket a mentők az esztergomi Vaszary Kolos Kórházba szállítottak. A műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljes szélességben lezárták az utat.
Farakás és tárolók kaptak lángra Úny határában
Eddig ismeretlen okokból kifolyólag farakás és tárolók kaptak lángra augusztus 3-án késő este, Úny és a dági elágazás közötti területen. A riasztást követően a sárisápi önkéntes tűzoltók érkeztek a helyszínre, akik a bajnai hivatásos tűzoltókkal karöltve fékezték meg a tüzet.
Patakba esett lovat mentettek a sárisápi tűzoltók
Az Únyi-patak iszapjába süllyedt lovat mentettek vasárnap a sárisápi önkéntes tűzoltók – számolt be a mentésről a közösségi oldalán az egyesület. Az állatorvossal egyeztetve, hevederekkel átkötötték a lovat, majd kiemelték a vízből és megnyugtatták az állatot.
Kitüntették a sárisápi önkéntes tűzoltókat
Elismerésben részesítették a Komárom-Esztergom megyei, köztük az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Sárisáp (ÖTES) csapatát is, akik részt vettek a múlt heti Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében keletkezett viharkárok felszámolásában.
Sárisápi tűzoltók is segítettek a szabolcsi viharkárok felszámolásában
Négy fővel képviselték egyesületüket a sárisápi önkéntes tűzoltók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol csütörtökön rendkívül erős vihar pusztított. Megyeszerte több mint kétezer ház teteje rongálódott meg, ugyanakkor a legnagyobb károk Kisvárda és Nyírmada térségében keletkeztek.
Hűtőszekrény gyulladt ki egy annavölgyi házban
Tűz ütött ki pénteken délelőtt az annavölgyi Borbély soron, ahol az egyik házban egy hűtőszekrény kapott lángra. A tűzesethez az esztergomi és bajnai hivatásos tűzoltókon kívül a sárisápi önkéntesek érkeztek ki, akik közös erővel oltották el a tüzet. Az egységek emellett két gázpalackot is kihoztak az épületből.
Kinyitják szombaton a szertárak kapuit a környékbeli tűzoltóságok
Szombaton a Nyitott Szertárkapuk rendezvény keretében több megyei, köztük az Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon is várják az érdeklődőket. A nemzetközi gyermeknapon a látogatók közelebbről is megtekintheték az egységek járműveit és megismerkedhetnek a tűzoltóság épületével is.
Tűzoltó találkozón jártak, bajba jutott autósokat mentettek
Útról lesodródott autót mentettek szombaton reggel Tinnye határában az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Sárisáp (ÖTES) egységei, akik éppen az országos tűzoltó találkozóra siettek. Tokodi társaik sem tétlenkedtek, hiszen a kék lámpás felvonulás mellett közlekedési balesetnél is segédkeztek.