Megkezdődnek a váci Duna-híd előkészítő munkái

Vác és térsége mellett a Dunakanyar lakóinak érdekét is szolgálja majd az új átkelő, amely az M2-es autóutat a Szentendrei szigeten keresztül köti össze a 11-es főúttal. Rétvári Bence szerint a települések gyorsabb fejlődéséhez gyorsabb közlekedési lehetőségek kellenek.

A pályázatokon is jobban érvényesülhet az önálló Esztergomi Szakképzési Centrum

Augusztus elején új szakképzési centrum jön létre Esztergomban – jelentette be a napokban Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára. Dr. Völner Pál, a város és térségének országgyűlési képviselője szerint önálló egységként jobban érvényesülhetnek a szakiskolák.

Bértámogatást kapott az esztergomi nyomda

Bértámogatásról szóló okiratot nyújtott át Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára Vincze Ferencnek, az esztergomi Spori Print Vincze Kft. tulajdonosának. A miniszterhelyettes a sajtótájékoztatón elmondta: eddig több mint kilencezer dolgozónak igényeltek bértámogatást Komárom-Esztergom megyében. Schanda Tamás péliföldszentkereszti látogatása után érkezett Esztergomba, ahol meglátogatta az esztergomi nyomdát. A tulajdonos a parkolóban köszöntötte a meghívott […]

Már lehet jelentkezni a felsőoktatási képzésekre

Megkezdődött a 2020-as felsőoktatási felvételi eljárás, december 19-től lehet jelentkezni a jövő szeptemberben induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre – jelentette be Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára egy budapesti sajtótájékoztatón.

Felavatták a péliföldszentkereszti Gerecse Natúrpark Látogatóközpontot

Felavatták a Bajóthoz tartozó Péliföldszentkereszten a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében és a megyei önkormányzat segítségével épített Gerecse Natúrpark Látogatóközpontot. Az intézmény jövő áprilisban nyílik meg a nagyközönség előtt.

Átadták az M2-es gyorsforgalmi út bővített szakaszát

Átadták az M2-es gyorsforgalmi út bővített szakaszát, így október 1-től immár kétszer két sávon közlekedhetnek az autósok Budapest és Vác között. Az autóúton és a Dunakeszi összekötő úton az útkoronán kívüli területeken továbbra is építési munkák folynak, melyhez kapcsolódóan november 30-ig lokális forgalomterelésekre lehet számítani.

Schanda Tamás: Magyarország jól sáfárkodik az uniós forrásokkal

Magyarország jól sáfárkodik az uniós forrásokkal: a jelenlegi költségvetési ciklus mintegy 9000 milliárd forintos keretösszegének egészét odaítélték már a pályázóknak, a következő ciklus költségvetési átalakítását, a források tervezett átcsoportosítását azonban elfogadhatatlannak tartja.