December 19-re szemétszedő „flashmobot” hirdettek Tokodra. A Szemétirtók akcióján a civilek mellett a tokodi önkormányzat és a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület is képviseltette magát. A résztvevők több zsáknyi hulladéktól tisztították meg a Miklósbereki-tó környékét.
Címketár:szemétszedés
Önkéntesek tisztították meg a dorogi kórház parkját
A BEBTE tagjai mellett kórházi és rendelőintézeti dolgozók is részt vettek a június 28-i a dorogi kórházparkba meghirdetett takarítási akcióban, melynek keretében jelentős mennyiségű hulladékot szedtek össze a köztérré avanzsált fás, füves területről.
Megtisztították az esztergom-kertvárosi reptér környékét
Több éve, vagy évtizede eldobott és már részben eltemetett hulladékot is összeszedtek azok, akik részt vettek az Aero Club Esztergom és a Szemétirtók közös február 29-i közös szemétszedésén. Az önkéntesek ezúttal az esztergom-kertvárosi repülőtér szomszédságában lévő területet tisztították meg.
Segítséget kérnek a Szemétirtók
A cigarettacsikkek elleni hadjáratáról, valamint a gumiabroncs gyűjtésről ismert Szemétirtók ezúttal azon ötletelnek, hogy mit lehet kezdeni a természetben fellelhető, kibelezett hűtőkkel. Várják azok jelentkezését, akiknek van újrahasznosítással kapcsolatos ötletük.
Újra lecsaptak a Szemétirtók
Ezúttal nem cigarettacsikkekre, hanem abroncsokra utaztak a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) Szemétirtók csoportjának tagjai. Az önkéntesek hét helyszínen mintegy kétszáz gumit szedtek össze.
Sikeres szemétszedési akciót szerveztek a horgászok
Nem várt sikerrel zárult a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségének február 2-án megtartott szemétszedési akciója. Mintegy százan érkeztek a partra és olyan jól haladtak a munkával, hogy az eredetileg tervezettnél sokkal nagyobb területet tudtak megtisztítani.
Tokodaltárói lakosok szedtek szemetet a 10-es főút mentén
Teljesen megtöltötte szeméttel egy kisteherautó platóját az az ötfős tokodaltárói társaság, melynek tagjai megtisztították a hulladéktól a 10-es főút Tokodaltáró és dorogi veszélyes hulladékégetőhöz vezető út közötti szakaszát.
Összefogtak a Dunáért
„Érted tettem Duna” címmel alapított Facebook csoportot és indított útjára egy nagyszerű kezdeményezést Osvald Zsolt, a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségének ügyvezető elnöke. Nem csak horgásztársak, hanem kisgyermekes családok is csatlakoztak hozzá.
Kocogás közben gyűjtenék össze az esztergomi Duna-parton található szemetet
Október 26-án 10 órai kezdettel ploggingolni (kocogással egybekötött szemétszedésre) várják az érdeklődőket az Erzsébet parkba. A munka után közös alkotásra csábítják a jelenlévőket: a kreatív művekből három dimenziós kiállítást rendeznek majd a Duna-parton.
Újra megtisztították a Kenyérmezei-patak partját a Szemétirtók
A tavaszi szemétszedést követően szeptember 22-én tartották meg a következő, Kenyérmezei-patakkal kapcsolatos akciójukat a Szemétirtók. Az önkéntesek bár ezúttal kevesen voltak, így is nagy mennyiségű hulladékot gyűjtöttek össze. Meg is lepődtek azon, hogy mi mindent rejtett a patak partján burjánzó növényzet és a hidak környezete
Nem adják fel és újra akcióba lendülnek a Szemétirtók
Szeptember 22-re újabb akciónapot hirdet a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) Szemétirtók nevű csapata. Az önkéntesek ezúttal a Kenyérmezei-patak Richter Óvoda melletti partszakaszát és a meder egy részét szeretnék megtisztítani.
Újra cigarettacsikkekre vadásztak a Szemétirtók
Július 14-én vasárnap újra lecsapott a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) Szemétirtók nevű csapata: az önkéntesek ezúttal is a dorogi vasútállomáson gyűjtötték a csikkeket, majd a Kenyérmezei-pataknál negyed óra alatt három zsákot töltöttek meg szeméttel.
Megtisztították a szeméttől a karvai Duna-partot
Hatvanegy zsáknyi szemetet gyűjtöttek össze a karvai önkéntesek, akik csatlakoztak a Nemzetközi Duna Nap kapcsán a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma által meghirdetett szemétszedéshez. A résztvevőket megdöbbentette, hogy még használt pelenkát is találtak a folyóparton.
Megtisztították a hulladéktól a Duna esztergomi szakaszát
Mikroműanyag méréssel és szemétszedéssel kezdődött el a vasárnapig tartó, az Európai Unió LIFE VISPO (Volunteer Initiative for a Sustainable Po) által támogatott környezetvédelmi projekt, melynek keretében Esztergomtól az Óbudai-szigetik tisztítják meg a folyót és a partokat a hulladéktól.
Csikkszedő akcióra készülnek a Szemétirtók
Június 1-én és július 14-én a cigarettacsikkek ellen indul hadjáratba a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület „Szemétirtók” csapata. Az önkéntesek következő akciójuk a dorogi vasútállomás és közvetlen környékét érintené.
Kilenc köbméternyi szeméttől tisztították meg Bajtát
A Tisztítsuk meg Szlovákiát elnevezésű országos akció keretében több mint kilenc köbméternyi hulladéktól tisztították meg lakóhelyük közvetlen környezetét a felvidéki Bajta lakói. Az önkéntesek kéthektárnyi területet jártak be, ahonnan televíziókészüléket és traktorkereket is begyűjtöttek.
Szemétgyűjtést szerveznek a felvidéki Bajtán
Április 27-én szombaton szemétszedést szerveznek a felvidéki Bajtán, ahová szeretettel várják a lelkes önkénteseket is. A település csatlakozott a Tisztítsuk meg Szlovákiát elnevezésű programba, amelynek keretében a község erdejének egy részét szeretnék megtisztítani a hulladéktól.
Mások eldobált szemetét szedik össze Esztergomban
Már harmadszor hirdeti meg nagy szemétszedő akcióját az esztergomi Sportalsó október 13-án. A koncertklub kezdeményezésének célja, hogy megtisztítsák Esztergom frekventált területeit, de a szervezők elsősorban a megelőzésre szeretnék a felhívni a figyelmet.
72 zsáknyi szemetet szedtek ki az Ipolyból
Az Ipoly szemétszedési akció alkalmával idén se tétlenkedtek a Magosfa Alapítvány önkéntesei, hiszen 72 zsáknyi szemetet szedtek ki a folyóból.
50 zsák szemetet szedtek össze a Prímás-szigeten
Ötven zsák szemét gyűlt össze a hétvégén mindössze három óra alatt az esztergomi Prímás-szigeten. A szemétszedő akciót a Sportalsó Rockklub szervezte meg hagyományteremtő céllal. A szigeten körülbelül ötvenen szedték a mások által eldobált hulladékot.