Tűzijáték helyett idén is fényfestés lesz Esztergomban

Kedves Esztergomiak! Esztergomban nemzeti ünnepünket idén sem tűzijátékkal, hanem három estén át tartó fényfestéssel ünnepeljük augusztus 19. és 21. között – közölte a napokban közösség oldalán Hernádi Ádám polgármester.

Kardos Mihályt tüntették ki idén a Tokodért Emlékéremmel

Kardos Mihály, nyugdíjba vonult plébánost tüntették ki idén a Tokodért Emlékéremmel a Népművészeti Alkotóházban tartott Szent István napi ünnepségen. A rendezvényen Bánhidi László polgármester és dr. Völner Pál országgyűlési képviselő szegte meg az új kenyeret, melyet Szőcs László jelenlegi plébános áldott meg.

Megáldották és megszegték az új kenyeret Esztergomban

A hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án a Szentgyörgymezői Olvasókör udvarán tartották meg az esztergomi Szent István napi ünnepséget, melyen megáldották és megszegtek az új kenyeret. A ceremónia zárásaként terménykiállítást tekinthettek meg az érdeklődők.

Rétvári: Magyarnak lenni igazi érték

Szinte lépni sem lehetett a kormányzati forrásból és nagyon sok helyi önkéntes munkából idén megújított verőcei strandon, ahol Szent István királyunkat, államalapításunkat, és Magyarország harminc évvel ezelőtti „feltámadását” ünnepelték.