Szemétszedő „flashmobot” tartottak Tokod külterületén

December 19-re szemétszedő „flashmobot” hirdettek Tokodra. A Szemétirtók akcióján a civilek mellett a tokodi önkormányzat és a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület is képviseltette magát. A résztvevők több zsáknyi hulladéktól tisztították meg a Miklósbereki-tó környékét.

Elszállították Tokodról a második világháborús gránátokat

Még augusztus 2-án, szerdán bukkantak rá két darab gránátra Tokodon, melyeket a pénteki napon szállítottak el a helyszínről a Magyar Honvédség tűzszerészei – közölte közösségi oldalán Tokod Nagyközség Önkormányzata.

Kardos Mihályt tüntették ki idén a Tokodért Emlékéremmel

Kardos Mihály, nyugdíjba vonult plébánost tüntették ki idén a Tokodért Emlékéremmel a Népművészeti Alkotóházban tartott Szent István napi ünnepségen. A rendezvényen Bánhidi László polgármester és dr. Völner Pál országgyűlési képviselő szegte meg az új kenyeret, melyet Szőcs László jelenlegi plébános áldott meg.

Letartóztatták a tokodi nőt, aki szíven szúrta férjét

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája április 22-én elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki április 19-én délután tokodi otthonukban előzetes szóváltást követően megölte a férjét.

Kigyulladt egy tokodi fatelepen található kazán

Egy tokodi fatelepen található kazán gyulladt ki március 21-én, szombaton reggel 8 óra körül. A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint az esethez az esztergomi és nyergesújfalui hivatásos egységek, valamint a tokodi önkéntes tűzoltók vonultak ki.

Ittasan közlekedett segédmotoros kerékpárjával egy tokodi férfi

Vezetői engedély hiányában közlekedett segédmotoros kerékpárjával az a helyi férfi, akit március 3-án 12 óra 18 perckor állítottak meg a Dorogi Rendőrkapitányság járőrei a tokodi Kossuth Lajos utcában. Utólag kiderült az is, hogy a sofőr ittas állapotban ült járműre.

Újra felbukkantak térségünkben a bádogos csalók

Ezúttal Tokodon próbálkozott az a banda, akiket “bádogos csalókként” ismernek a környéken. Egy hölgy az egyik közösségi oldalon hívta fel a figyelmet arra, hogy hozzá is becsöngetett a társaság. Mindenkit arra kér, hogy figyeljen az idősebbekre.

Idén is látványos műsorral búcsúztatják a farsangot Tokodon

Február 25-én, Húshagyó kedden 16 órakor kezdődik a hagyományos Farsangtemetés a tokodi nagyvölgyben, ahol elsiratják és utolsó útjára kísérik Farsang Ferkót. Ezúttal is fellépnek a helyi kultúrcsoportok, majd máglyán elégetik a felöltöztetett szalmabábut.

Izzott egy Tokodon parkoló személygépkocsi vezető oldali ülése

Elektromos zárlat miatt gyulladt meg egy személygépkocsi vezető oldali ülése január 8-án, szerda délelőtt a tokodi Bercsényi István utcában. A riasztást követően a nyergesújfalu hivatásos, valamint a tokodi önkéntes tűzoltók vonultak a helyszínre.

Több mint hétszázan vettek részt az Annavölgyi Téli Túrán

Hétszázketten vettek részt a 2019. évi Annavölgyi Téli Túrán. A kirándulók ezúttal is Annavölgyről és Tokodról vághattak neki a távnak, majd a két csapat a miklósbereki emlékműnél találkozott, ahol lámpáikkal rajzolták ki a bányász jelképet.

Érmeket és különdíjakat szereztek a tokodi mazsorettek a Zuglói Táncfesztiválon

Dobogós helyezésekkel és két különdíjjal tért haza a Tokodi Csillagfény Mazsorett Csoport a Budapesten megrendezett XXXVII. Zuglói Táncfesztivál Mikulás kupáról. A tokodi delegáció gyermek korcsoportban érte el a legjobb eredményt, amelyben első helyen végeztek.

5,5 milliárddal támogatják év végén a kistelepüléseket a Magyar Falu Programban

5,5 milliárd forintnyi támogatást nyújt év végén a kormány a kistelepüléseknek a Magyar Falu Program keretében – írja a kormany.hu. Az összeg egy részét a szolgálati lakások építésére, a fennmaradó részt pedig a korábban tartaléklistára került pályázatok finanszírozására fordítják.

Közösen díszítették fel a tokod-üveggyári karácsonyfát a lakosok

A napokban kicsik és nagyok közösen díszítették fel a tokod-üveggyári művelődési ház előtt felállított karácsonyfát. Szürkületre ünnepi díszbe öltözött az épület bejárata előtt tetszelgő ezüstfenyő, a lakosok mellett pedig még Bánhidi László polgármester is csillagokat, valamint gömböket helyezett az ágakra.

Letöltendő börtönbüntetést kaphat a Táton és Tokodon garázdálkodó tolvaj

Letöltendő börtönbüntetésre is ítélhetik azt a férfit, aki idén tavasszal több kerékpárt, láncfűrészt és kisebb-nagyobb értékű tárgyakat tulajdonított el. Az általa ellopott egyik kerékpárt a másodrendű vádlott találta meg, aki gondolkodott néhány percet, majd mintha a sajátja lenne, hazavitte a bringát.

Árokba csapódott és felborult egy autó Tokodnál

Eddig ismeretlen okokból kifolyólag letért az útról és árokba csapódott egy Opel márkájú személygépkocsi Tokod külterületén, az 1119-es úton. A riasztást követően a rendőrök, majd a nyergesújfalui tűzoltók is megérkeztek, akik áramtalanították és “talpára” állították a járművet.

Ők vezethetik a következő öt évben az Esztergomi járás településeit

A várakozásoknak megfelelően Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP) lett Esztergom polgármester, aki a leadott érvényes szavazatok 58,28 százalékát szerezte meg. Azt is kijelenthetjük, hogy azokon a településeken volt magasabb a részvételi arány, ahol egynél több jelöltre lehetett szavazni.

A választásra jogosultak harmada már szavazott Esztergomban

15 óráig a választásra jogosultak 32,31 százaléka, azaz 7526 fő járult az urnák elé Esztergomban. A második számú választókerületben a 842 választópolgár közül már 370-en leadták voksukat a számukra leginkább alkalmas jelöltre, a 22. számú szavazókör jelenleg a sereghajtó: ott mindössze 124-en szavaztak délután három óráig.

Újra összefogtak a tokodiak és vállalkozókkal közösen hozták helyre a Temesvári utcát

Civil és vállalkozói összefogás eredményeként több mint százötven tonnányi új zúzottkő réteggel látták el a tokodi Temesvári utcát, valamint a hozzá kapcsolódó útszakaszokat – írja Tokod – Együtt a faluért Facebook oldal. A csapat ismét bizonyította, hogy nincs olyan feladat, amelyet nem lehetne megoldani.

Közösen kirándultak a Szőlőhegyre a mogyorósbányaiak és a tokodiak

A Tokodi Kultúrmisszió csoportja és a mogyorósbányai önkormányzat közösen szervezte meg a szőlőhegyi kirándulást, melynek végén a megfáradt túrázókat zenés-táncos programmal, sütögetéssel és a tokodi Kék Nefelejcs Nótakör műsorával fogadtak.