Elismerést kaptak az Esztergomi Rendőrkapitányság munkatársai

November 19-én, csütörtökön ünnepélyes keretek között a táti városházán adott át jutalmat Turi Lajos táti, illetve Havrancsik Tibor mogyorósbányai polgármester az Esztergomi Rendőrkapitányság munkatársainak.

Táton rendezték meg a megyei nemzetiségek napját

December 12-én immár huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Komárom-Esztergom megyei Nemzetiségek Napját, melynek ezúttal a Táti Kultúrotthon adott otthont. A helyi iskolások és óvodások mellett kórusok is műsorral lepték meg a vendégeket.

Rá sem lehet ismerni a parkosított táti Központi és Tátika terekre

Október 11-én avatták fel a táti Központi és Tátika tereket, melyeket a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében parkosítottak. Az átadóünnepség után Turi Lajos polgármester és Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke közösen tekintette meg a helyszínt.

Sajtónyilvános gyakorlat keretében építettek mobilgátat Táton

Sajtónyilvános gyakorlatot tartott Táton az Únyi-pataknál az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A vízügyi szakemberek szinte pillanatok alatt elzárták a szervízúton található hídnál lévő kulisszanyílást és összeszerelték a nyolcvan centiméter magas mobilgátat.

Elismerték a táti plébános támadóját elfogó rendőrök munkáját

Szent György emlékplakettet vehetett át a táti polgármesteri hivatalban Keil István nyugalmazott rendőr alezredes, aki segített kézre keríteni a táti plébános támadóját. Turi Lajos polgármester továbbá anyagi juttatásban részesítette az Esztergomi Rendőrkapitányság több alkalmazottját is.

Felavatták a táti polgármesteri hivatalt

Tát az itt élők kitartásának és szorgalmának köszönhetően fejlődhetett várossá – jelentette ki dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében korszerűsített polgármesteri hivatal épületének átadóünnepségén.