Átadták az M2-es gyorsforgalmi út bővített szakaszát, így október 1-től immár kétszer két sávon közlekedhetnek az autósok Budapest és Vác között. Az autóúton és a Dunakeszi összekötő úton az útkoronán kívüli területeken továbbra is építési munkák folynak, melyhez kapcsolódóan november 30-ig lokális forgalomterelésekre lehet számítani.
Címketár:tuzson bence
Ingyenes háztervekkel segítik az építkezést tervező családokat
2020 elejétől a Nemzeti mintaterv-katalógus révén ingyenes háztervek állnak majd az építést tervező családok rendelkezésére – írja a Magyar Nemzet. Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára korábban egy interjúban megjegyezte: a katalógussal a vidék megtartóerejét is szeretnék segíteni.
Átadták a kormányablakká alakított nyergesújfalui okmányirodát
Egy munkacsoport egyenként áttekinti a Magyarországon létező 2200 ügytípust és javaslatot tesz az intézni szükséges ügyek számának csökkentésére – mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára hétfőn a Nyergesújfalun kialakított kormányablak átadásán.