Várhatóan július második hetében indulhat újra egy vágányon a vonatközlekedés a Budapest-Vác-Szob vasútvonal Nagymaros és Szob közötti szakaszán – közölte a MÁVINFORM. Szombaton reggel elkezdték a vágányok törmelékektől való megtisztítását, kidőlt fák és cserjék eltávolítását.
Címketár:vasútvonal
Meggyulladt az aljnövényzet, nem közlekednek a vonatok a Nyugati pályaudvar és Rákosrendező között
Budapesten, a Nyugati pályaudvar és Rákosrendező állomás között ideiglenesen nem közlekedhetnek a vonatok, mivel a sínek mellett ég az aljnövényzet – közölte a MÁVINFORM. Emiatt a Budapest–Esztergom, a Budapest–Vác–Szob és a Budapest–Versegyház–Vác vonalon hosszabb lesz a vonatok menetideje.
Munkásszálló épül a volt dorogi brikettgyár helyén
A június 28-i képviselő-testületi ülésen jelentette be dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, hogy a dorogi önkormányzat 335 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a munkásszállók létesítésére kiírt pályázaton. Úgy tudjuk, hogy az ingatlanok a volt brikettgyár területén épülnek fel.
Újra közlekednek a vonatok Piliscsaba és Pilisvörösvár között
Megjavították a biztosítóberendezést az esztergomi vonalon, Piliscsaba és Pilisvörösvár között – írja a MÁVINFORM.
Bár a közlekedés újraindult az érintett szakaszon, az elkövetkező órákban az utasoknak még számítaniuk kell késésekre. A menetrend kora délutánra állhat helyre.