„Magyarország előre megy, nem pedig hátra – ezt bizonyítja négy, a jövő év elején esedékes intézkedés is” – mondta lapunknak dr. Völner Pál. A térség országgyűlési képviselője részletesen is beszámolt ezekről a kormánydöntésekről.
Címketár:völner pál
Multifunkciós traktort adtak át Piliscséven
November 26-án, pénteken a piliscsévi községháza mellett adták át a Magyar Falu Program keretein belül beszerzett multifunkciós traktort. Dr. Völner Pál szerint a mostani átadó is bizonyítja: nem csak szlogen, hanem maga a valóság az, hogy a pályázatok révén egyre élhetőbbé válik a vidék.
Átadták a megújult szomori iskolát
November 12-én, pénteken avatták fel a szomori Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola épületét, melynek homlokzatát a Magyar Falu Programban, illetve a Tatabányai Tankerületi Központ támogatásából újították fel.
Völner Pál: mindent a családokért!
„Ilyen még soha nem volt! Mintegy 2 millió, gyermeket nevelő ember igényelheti vissza a befizetett adóját” – közölte november 4-én, csütörtökön közösségi oldalán dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője.
Gyalogoshíd épült Kesztölcön
A Magyar Falu Program keretében elnyert 5 millió forint támogatásból gyalogos híd épült a kesztölci Esztergomi utcában, valamint felújították az óvoda hátsó bejáratához vezető utat – közölte a település önkormányzata.
Hamarosan térkőburkolatot kap az annavölgyi Bányász utca
A Népbolt sor felújítását követően újabb annavölgyi utcában zajlanak munkálatok: a Magyar Falu Program keretében most az annavölgyi Bányász utca mintegy 200 méter hosszú szakaszát varázsolják újjá. Kijelenthetjük: a falu az állami támogatások révén folyamatosan épül és szépül.
Aradi vértanúkra emlékeztek Esztergomban
Október 6-án kora délután, illetve kora este is megemlékezést tartottak Esztergomban az Aradi téren (Pöttyös tér), melyeken a jelenlévők főhajtással és koszorúk elhelyezésével emlékeztek a 172 évvel ezelőtt kivégzett aradi vértanúkra. Dr. Völner Pál hangsúlyozta: a helytállás a fő üzenet.
Felavatták a dági általános iskola megújult tornatermét
Szeptember 3-án, pénteken avatták fel a Sárisáp és Környéke Körzeti Általános Iskola Dági Tagiskolájának megújult tornatermét, melyet a Magyar Falu Programban megítélt mintegy 20,5 millió forintnyi támogatásból korszerűsítettek.
Átadták a felújított annavölgyi óvodát és az új bölcsődét
Augusztus 27-én a folytonosságot jelképező fa elültetésével, a gyermekek műsorával és a nemzeti színű szalag átvágásával avatták fel Annavölgyön a Csolnok és Környéke Körzeti Óvoda Aprófalva Tagóvodájának felújított és bölcsődével kibővített épületét.
Völner Pál: Annavölgy egy büszke és eredményes település
Utak újulnak meg, korszerűbbé válnak a közintézmények, és ami a legfontosabb: a kisgyermekes családok legnagyobb örömére az immár bölcsődével is kibővült óvoda is tovább fejlődik Annavölgyön – többek között erről beszélt lapunknak Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője.
Átadták Nagysápon a megújult kultúrházat és az új játszóteret
Július 23-án, pénteken délután adták át Nagysápon a Magyar Falu Program keretében épített játszóteret, valamint a szomszédságában található kultúrházat, amelyet állami támogatásból sikerült felújítani.
Völner Pál: fontos a környezetvédelem, a nemzeti kisebbségek és a nemzedékek sorsa
„A nemzeti kisebbségek helyzete, a környezet védelme, vagy éppen a következő nemzedékek sorsa valóban fontos a kormánynak, ezért az Európa Tanács elnökeként is nagy figyelmet fordítunk ezekre az ügyekre” – többek között erről beszélt dr. Völner Pál július 12-én a Budapestre akkreditált nagyköveteknek.
Völner Pál: végre búcsút inthetünk a maszknak!
„Összesen több mint 5,5 millió ember már be van oltva Magyarországon, így újabb könnyítések jöhetnek! Végre búcsút inthetünk a maszknak!” – jelentette be július 2-án közösségi oldalán dr. Völner Pál, Esztergom térségének országgyűlési képviselője.
Több ezren látogattak ki Esztergomban a Múzeumok Éjszakájára
Tizenegy helyszínen felejthetetlen élményekkel, programok sorával várta az érdeklődőket az idei Múzeumok Éjszakája. Dr. Völner Pál, térségünk országgyűlési képviselője is részt vett a június 26-i eseményen: előbb a Főszékesegyházi Kincstárba, majd a Geoda Interaktív Ásvány- és Őslénykiállításra ugrott be.
Dr. Völner Pál megtekintette a dorogi beruházásokat
„Dorog rendkívüli ütemben fejlődik! Dr. Tittmann János polgármester úrral és a kollégáinkkal bejártuk a várost” – számolt be a június 23-i találkozóról közösségi oldalán dr. Völner Pál, Esztergom és térségének országgyűlési képviselője.
Augusztus végéig kulturális élményeket szerezhetünk a dunakanyari kikötőkben
Június 24-én, Visegrádon, az Event rendezvényhajón tartották meg a Dunakanyar Művészeti Fesztivál sajtótájékoztatóját. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Magyarország Kormánya támogatásokkal segíti a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került előadókat, művészeket.
Rétvári Bence szólalt fel legtöbbször a tavaszi parlamenti ülési időszakban
Lezárult a tavaszi parlamenti ülési időszak, a Mandiner pedig kielemezte, hogy kik azok a politikusok, akik legaktívabbak a parlamentben. A versenyt Rétvári Bence nyerte, aki 149 alkalommal szólalt fel, dr. Völner Pál pedig 69 alkalommal kért szót. Ez is bizonyítja térségünk országgyűlési képviselőinek rendkívüli elhivatottságát.
Nyolc évvel ezelőtt 813 centiméterrel tetőzött az ár Esztergomnál
„2013-ban rekordméretű árvízzel kellett küzdenünk. Katonák, rendőrök, polgárőrök, civilek, idősebbek, fiatalok együtt dolgoztak. Töltötték és pakolták a zsákokat, segítették azokat, akik bajba jutottak az áradás miatt.” – idézte fel dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője.
Völner Pál: Bakócz Tamás az egyházi és a világi hatalom embere is volt egyben
Bakócz Tamás esztergomi érsek halálának 500. évfordulója alkalmából emléknapot tartottak június 5-én, szombaton a Szent Adalbert Központban. Dr. Völner Pál köszöntőjében hangsúlyozta: Bakócz Tamás abban a világban halt meg, melyben megszületett, ezáltal már nem élte meg a középkori Magyarország bukását.
Völner Pál: Dorog a térség egyik legdinamikusabban fejlődő városa
Június 5-én, szombaton a Dorogi József Attila Művelődési Házban rendezték meg az Európa Nap – A párbeszéd napja című rendezvényt, melynek keretében dr. Völner Pál átadta dr. Tittmann János polgármesternek a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.